Eddig amihez nyúltam, arannyá változott, de most…

Az elmúlt években többször hallottam felsővezetőtől bizalmi beszélgetésben ezt a mondatot, szinte szó szerint ugyanúgy.

Valami, ami addig a személyes eszköztárban működött, sőt kiválóan, az ma már nem hozza a sikert. A korábban bevált recept már nem segít. Az aranykor - úgy látszik - véget ért. Mi változott és visszacsinálható-e még?

Hová tűnt a varázserőm? Miért nem vagyok már alkimista?

A legtöbb esetben valamiféle torzítás van a háttérben. Torzítás, mert az üzleti világban (de a privátszféránkban sem) olyan nincs, hogy mindig minden sikerül. Ha mégis ez az érzetünk, akkor azt csak olyan különleges piaci helyzet/pozíció okozhatja, mi átmenetileg fennáll, de örökre biztosan nem marad velünk. 

Ugyanez a torz valóságérzékelés jelentkezhet bennünk, csak a negatív tartományban, ha épp gödörben érezzük magunkat, amikor várjuk az univerzum extra támogatását.

Sokszor kell az arcunkon landolnunk, míg megtanuljuk, hogy a fent és lent egymásból következik. Amit tehetünk, hogy felkészülünk az elkerülhetetlen változtatásokra, az adaptációra. Ehhez pedig tiszta és elemző fej és bátor szív kell. Időben cselekedni. Nem tétlenül várni. Dolgozni azokkal, akik képesek ilyenkor támogatni. Megtenni, ami rajtad múlik.

Az alkalmazkodóképesség az egyik szupererőnk, amely anno oly magasra emelt minket, most ugyanez, és mégis valami más és több szükséges a varázserőnk visszanyeréséhez.

Pár hete Erdélyből, a Madarasi Hargita csúcsáról hoztam ezt a képet. Nem síremlék, csak egy oszlop. Arra figyelmeztet: minden ami most van, elmúlik. Tartsd észben a sikerek idején, de akkor is amikor épp nem változik arannyá amivel foglalkozol….